A Stanley Weiser (Tőzsdecápák) által jegyzett történet hipotézise szerint Bush személyiségére és egész életére egy „apakomplexus” nyomta rá a bélyegét. Az ifjú George egy olyan patinás családba született bele, ahol a férfiutódoktól elvárás, hogy választott hivatásukban a lehető legmagasabb szintre jussanak el. Bush ezzel a teherrel nagyon sokáig nem tudott megbirkózni, úgy érezte, mindenki az apját látja benne, miközben esélye sincs rá, hogy az ő sikereit megismételje. Fiatalsága így az alkohol és nők bűvkörében telt el, egyik – apja által szerzett – munkától vándorolt a másikig, és egészen 40 éves koráig képtelen volt eldönteni, mihez kezdjen az életével – legalábbis Stone és Weiser interpretációja szerint. A film Bush fiatalságát az útkeresés időszakaként ábrázolja, azt sugallva, hogy a leendő elnök legnagyobb személyes sérelme, amely egész későbbi pályafutását meghatározta, apja érzelmi távolságtartásában keresendő, aki soha nem mutatta ki fia iránt érzett szeretetét, sőt félreérthetetlenül jelezte, hogy George öccsét, Jebet tartja igazi utódának. Bush így elsősorban azért akart előbb kormányzó, majd elnök lenni, hogy bebizonyítsa apjának: tévedett, amikor nem bízott benne eléggé.