Phoebe MacNamara hadnagy már kora gyerekkorában eljegyezte magát a hivatásával, amikor egy idegileg labilis férfi betört az otthonukba, órákra csapdába ejtve és terrorizálva a családját. Ma ő a savannah-i rendőrség legjobb túsztárgyalója, aki a legveszélyesebb helyzeteket is meg tudja oldani, mert veleszületett tehetsége van ahhoz, hogy mikor engedjen, és mikor kell akcióba lépnie. Munkája tökéletesen kielégíti, ráadásul tárgyalóképességét remekül tudja hasznosítani családja körében is: agorafóbiás édesanyjával, aki annyi év után sem heverte ki a megrázkódtatást, és koránál érettebb gondolkodású hétéves kislányával, Carlyval.
Pontosan ennek az acélos bátorságnak és különleges érzékenységnek a kombinációja az, ami Duncan Swiftet először Phoebe-hez vonzza. Miután tanúja lesz, hogyan csalogatja le az asszony a tetőről Duncan egyik öngyilkosságra készülő alkalmazottját, elhatározza, hogy többé nem engedi el életéből ezt az érdekes, céltudatos nőt. Phoebe hozzászokott már, hogy egyedül kell irányítania sorsát, de rá kell jönnie, minden rábeszélőképessége kevés ahhoz, hogy megszabaduljon Duncantől.
Phoebe-t mélyen megrázza, amikor saját kapitányságának épületében támadják meg, és durván bántalmazzák. A támadást követően a küszöbére vetett fenyegető üzenetek pedig nem pusztán megrémítik, de a tehetetlenség érzésével is eltöltik. Hogyan szálljon szembe olyan ellenséggel, aki nem hajlandó a szemébe nézni?
Szerencsére Duncan ott áll mögötte, és támogatja minden lépését. Phoebe-nek kapcsolatot kell teremtenie arctalan kínzójával, aki elszánta magát, hogy a félelem béklyójába veri az asszonyt – mielőtt a végső nagy párbajra sor kerülne.