Lars von Trier, az Antikrisztus rendezőjének új filmjében egy óriási bolygó – Melancholia – szabadult el a pályájáról, és a Föld felé tart. A végzetes katasztrófa árnyékában Justine (Kirsten Dunst) és Michael (Alexander Skarsgård) éppen összeházasodnak, a partira pedig Justine nővére is meghívást kapott, akivel már régóta feszült a viszonyuk…
A vége nagyon jó! Az utolsó 10-20 mp. A többi maszlag.
Ha nem egy jóbarátom ajánlására ültem volna le megnézni, akkor valószínűleg én sem kínlódtam volna végig az első órát, viszont a film második része minden korábbi jelenetnek megadja a kulcsát.
Maga a film az emberi élet legfontosabb kérdését teszi középpontjába, azt, hogy egy napon mindenkinek meg kell halnia. A film második része a halállal kapcsolatos különböző emberi reakciókat mutatja be, míg a film első fele arról szól, hogy a modern nyugati ember mennyiféle kisebb-nagyobb figyelemelterelő módszert és taktikát eszelt ki, hogy elterelje figyelmét az élet véges voltáról.
(Szerény véleményem szerint egy valóban zseniális rendező sokkal nézhetőbb bevezetést készített volna egy ilyen súlyú, mindenkit érintő témához.)
Jó film.