Egy korzikai kisvárosban járunk. Cat, Fouad, Antoine és Manu mindannyian 12 évesek csupán, egy nap azonban tervet szőnek: felgyújtják a Chambon gyárat, amely a környék legszebb folyóját szennyezi. De minden kezdeményezésről szavazniuk kell, így ezek az állandó kötöttségek ellehetetlenítik, hogy végre cselekedjenek is. A kis banda ekkor úgy dönt, hogy felvesznek egy ötödik társat, aki segít nekik dönteni. Aimé, aki mindig magányosnak érezte magát, nagyon meglepődik, hogy őrá esett a választás. Az ő érkezésével az események felgyorsulnak, ugyanakkor szörnyen bonyolulttá válnak.
Sírva röhögtem a filmen, mert jó, de nincs jó üzenete. Úgy voltam vele, mint a „Madeleine sofőrje”-vel, kiválóan megcsinált film, de sajnos a film felmenti a szereplőket a súlyos cselekmények elkövetése alól. Nem hiszem, hogy gyerekek szereplésével, tulajdonképpen egy gyerekfilmet úgy kellene megcsinálni, hogy a kis ökoterroristákat ilyen fokú erkölcsi magasságokba emeljék. Már menet közben azon gondolkodtam, hogy fogják a helyzetet megoldani, (a forgatókönyv írója), hogy elfogadható, erkölcsileg helyeselhető legyen. Úgy látszik ez már nem fontos szempont, vagy szándékosan a szélsőséges zöld irányt népszerűsítették. Kár érte, ezen kívül nagyon rendben volt, az első szerelem csodájának bemutatása is színvonalasra sikerült.