Járunk-kelünk a városban: utazunk vonaton, felhőtlenül ülünk be autókba, olykor elnéző derűvel hallgatjuk értelmiségiek egymást és bennünket ugrató beszélgetéseit, becsengetünk lakásokba, ahol nők várnak ránk, és képek és képek altatják el fürkésző szemünket – a valóság mint színes tévé -, és videomonitorok fantasztikus és visszajátszható mozgóképe kívánja magát elfogadtatni velünk. Aztán egy váratlan pillanatban egy csepptől is kicsordul a pohár: minden összezavarodik. Hirtelen a kérdések lesznek fontosak: vajon azt látjuk-e, amit látunk, azt halljuk-e, amit hallunk, vagy csak látásunk és hallásunk szándékait ismerjük fel azon a tárgyi és szellemi anyagon, amely – feltehetőleg – körülvesz bennünket.