Az életvidám, ötvenes éveiben járó Sylvie (Anouk Grinberg) drámatanárnőként dolgozik a börtönben, ahol megismerkedik élete szerelmével, Michellel (Roschdy Zem), akit egy rablásban való részvétel miatt zártak be. A férfi hamarosan szabadul és az esküvőt tervezik. A nő fiának, Abelnek (Louis Garrel) ez nem tetszik, nem bízik a férfiban. A legjobb barátja segítségével mindent megtesz, hogy megvédje az anyját és megpróbálja kideríteni, hogy mire készül az ex-fegyenc.
Louis Garrel egy személyben a film társ forgatókönyv-irója, rendezője és központi figurájának megelevenítője. Bár nem értjük, hogy az elejétől fogva gyanakvó Abel miért hagyja magát Michel által belerángatni abba az igencsak kockázatos „vállalkozásba“ (egy kaviárszállítmány megfújásába), a látottakon végig jól szórakozunk. Garrel kétségen kívül tehetséges művész. Színészetében nem nagyon feltűnő, mégis emlékezetes, mert alakítása hiteles mind az emóciók mind a képi megjelenítés tekintetében.
A többi színész játéka ugyancsak meggyőző. Külön kiemelendő közülük Noémie Merlant és Anouk Grinberg, akik egyszer ütődöttek, máskor érzelmesek és okosak – hihetőek.
Nem véletlen, hogy a cannes-i fesztiválon bemutatták. Jó a zenéje és az Armani készítette a ruhákat. Nem ruhaköltemények, csak éppen olyanok, amilyeneknek lenniük kell. A filmet a feléig nem igazán vettem komolyan, de onnantól kezdve magával ragadott. A jelenet a kamionossal az étteremben, az valami fergeteges. A maga módján valóban vígjáték, csak éppen választékos. Nem közönséges, röhögtetős film. Inkább szokatlan. Tetszett a befejezése. Még mosolyogni is lehet rajta, mégis logikus.
Tipikus francia filmnek mondanám, de nehezen tudom elhelyezni a vígjáték kategóriában. Elég kesernyés humora van. A történet cselekménye eléggé klasszikusnak mondható, ami el tud szaródni, az el is baltázódik. Mindent összevetve jó kis esti, vagy délutáni szórakozás, láttam már jobbat, de rosszabbat is.