Egy férfi, akinek még nem kellene, hogy eljöjjön az ideje. Egy anya, aki hasztalan próbálja elfogadni az elfogadhatatlant. Egy (igazi) orvos és egy nővér, akik hihetetlen empátiával és elkötelezettséggel kísérik kettejüket végig ezen az úton. Egy év, négy évszak, élet-halál „tánc” négy tételben.
@Titu: hidd el mindenhol vannak melegek: noverek, orvosok es betegek kozott is. Fogadok szoke, barna, fekete haju es kopasz ember is szerepelt a sorozatban (igaz ugyan meg nem ellenoriztem le).
A hozzászólásom lényege nem ez volt, de értem a célzást. Nem baj. A baj az, hogy ha ezeket nem szerepeltetik, akkor a film nem kaphat (sőt be sem nevezhet!) semmilyen díjra. Szerencsére, ebben a filmben csak érintőleg alkalmaztak ilyen elemeket. És ahogy az imént mondtam, a hozzászólásomnak egész más volt a lényege. Nézd meg a filmet (nem sorozat) és remélem, a cselekményét illetően te is egyetértesz majd velem.
Rendszeresen tolmácsolok betegek számára az onkológián. Több kórházban is. De sehol nem tapasztaltam még, hogy az orvosok ennyi időt tudnának szánni a betegeikre. A családtagokról nem is beszélve. A filmben bemutatott történet megrázó, a színészi alakítások tökéletesek, főleg a „vén rókák” hozzák a jól megszokott formájukat. Ennek ellenére, úgy gondolom, ha csak félig ekkora empátiával, beleéléssel és érzéssel mennének a dolgok a való életben, máris boldogabb lenne a világ. Ám sajnos, nem így van. Nagyon tetszett a film nyugodtsága, lassúsága, sok megfontolandó mondat hangzik el. Viszont túlzásnak érzem, hogy még ide is „sikerült” becsempészni egy-egy meleget (a mostanában oly jellemző puhító/érzékenyítő szokás szerint). És az is túlzás, hogy a főorvos úr nem is foglalkozott más beteggel, csak a mi főhősünkkel, a családjával és az ápoló személyzet érzelmi terhének enyhítésével. Értem, hogy az ő karaktere által tudták megoldani azokat az üzeneteket, amiket hasonló helyzetben mindenkinek szem előtt kellene tartani, de ezek után még kiábrándítóbb lesz számomra részt venni azokon a konzultációkon, ahol a doki inkább csak arra figyel, hogy mikor jár le a betegre szánható 10 percnyi konzultációs idő (annak minden kérdésétől, vagy lelkiállapotától függetlenül!). Azt sem mutatták be, hogy még ilyen esetben sem tudják a betegeket bent tartani a kórházban (mert nincs elég ágy – igen, még itt „nyugaton” sem!), hogy a sürgősségin 5-6 órahosszát kell várakozni, mire megvizsgálják a rákos beteget, mert épp nem kap levegőt, vagy magas láza lett, könyörögni kell, hogy legalább egy napig hadd legyen a kórházban, hogy szemmel tartsák az állapotát… stb. Sok minden kimaradt, bizony. De leginkább az elején elhangzó kijelentés zavart, amit ráadásul a doki szájába adtak, miszerint „még a cigarettát sem hibáztathatjuk a rák kialakulásáért”, és hogy „maga semmi olyat nem tett, amitől rákos lett” (holott a pasas kemény dohányos és látszik rajta, hogy legalább 20 éven keresztül az volt). Akkor most hogy van ez? A „nem a te hibád” bizonyos szinten (részben, talán, néha) akár elfogadtahó is, de azért ne csúsztassuk bele éppen mindenbe, bármibe. Mert igenis mindennek következménye van, csak már egy ideje az a helyzet, hogy ezért senki nem szeretné vállalni a felesősséget.
Nagyon jó,nagyon megrázó.Deneuve úgy is tökéletes,hogy asszisztál a főszereplőnek.Magimel-t A zongoratanárnő óta tartom számon kedvenc francia szinészeim között.Magával ragadóan kelti életre egy halálra készülő ember gyötrődését,villantja fel rezdüléseit egy olyan harcban,amelyben el kell fogadni az elfogadhatatlant.Nincs túlragozva semmi,nem megy el a történet a giccs irányába,és egy egészen különleges orvos,emberséggel,empátiával megrajzolt portréjával is megajándékozza a nézőt.És a zenét még nem is emlitettem,ami végig fantasztikus.A film végén felhangzó, jól ismert francia sláger, Soap&Skin általi feldolgozása egyenesen hidegrázós!Köszönöm a feltöltést!