Az Adriai-tenger partján fekvő kisvárosban él Titta, a nagyra nőtt kamasz. Miközben a harmincas évek Olaszországában egyre jobban tért hódít a fasizmus, a fiú a felnőtté válás megannyi problémájával küszködik. Az élet leginkább a kisváros utcáin zajlik, melyeken mindenki megfordul, aki él és mozog. Ott van a városka szexbombája, akiről minden férfi álmodik, az ügyvéd, az utcalány, a gigantikus mellű trafikosnő, a fagylaltos, a fasiszta pártvezér, mindenféle hóbortos emberek. Évszakok jönnek és mennek. A világhírű rendező önéletrajzi ihletésű filmje.
„Nőt akarok!!!” kiálltja a dilinyós nagybácsi fenn a fán, lent az apáca és a dermedt család. Felejthetetlen. Vagy a mikor a városka kurváját rázúzzák a szekérrúdra 🙂 . Nem tudom mennyi látszik ebből a jelentből, de ezt anno minden mozigépész kivágta magának…
muveszfilm, ergo csak nagyfejueknek valo. a kisfejuek nezzenek mast.
Értem, mire gondolsz. Én harmincas vagyok, tizenéves koromban imádtam az Amarcordot, és hatalmasakat röhögtem rajta. Aztán újra-újranéztem, és egyre csökkenő hatással volt rám. Rájöttem, miért. A 70-es évek olasz filmjeiben az volt a kuriózum, hogy nyíltan mertek beszélni megbotránkoztató témákról, olyan durván ábrázolva, hogy az akkori közönség szájtátva bámult. Eleinte művészi eszközként tekintettek a radikális olasz filmművészek a naturális ábrázolásra, de csakhamar ők is befeküdtek a minél több csecsre-falloszra, és szexuális aktusra vágyó nézőközönségnek. Az USA-ban pont a 70-es évek eleje-közepe felé kezdtek feltűnni az ifjú, olasz bevándorló családból származó ikszedik generációs filmrendezők (pl. Scorsese, Coppola), akik kendőzetlenül mutatták be az egyszerű emberek közötti problémás viszonyokat. Hasonló agresszivitással, de jellemzően sokkal nagyobb beleérzéssel, mint az óvilági kollégáik.
Fellini megérezte az idők szavát, és próbált lavírozni: a saját stílusát összhangba akarta hozni az újféle nézői elvárásokkal, amik egyébként nem álltak olyan távol tőle. Még emlékezett arra, amikor gyerekkorában tágra nyílt szemmel bámulta Hollywood egyik aktuális tucat-musicaljét, amit Ginger Rogers és Fred Astaire nevével adtak el. Akkor ő volt az ámuló-rajongó-vigyorgó kölyök.
Számot vetett régi énjével, felfogta, hogy a „fellinis” motívumok már az amerikai popkultúra részei (érdemes elolvasni néhány vele készült interjút, az egyikből kiderül, hogy 60-as évekbeli amerikai tartózkodása során belenézett egy filmlexikonba, ahol a következő szócikket találta: „fellini-szerű”.) Szóval tudta, hogy a motívumait már másolják a hippi filmesek (pl. Paul Mazursky, akinek az Alex Csodaországban c. filmjében szerepelt is pár másodpercig), a nem egyszer sznob amcsi közönség már elvár tőle valamit, ami egyszerre „fellinis” és „olaszos”, DE távolságot tart a hollywoodi sémáktól. Fellini az új ámuló-rajongó-vigyorgó kölyköknek akart kedvezni úgy, hogy közben ő is jól érzi magát.
Ebből született az Amarcord, ami aztán el is jutott az Oscar díjig. Sem előtte, sem utána nem készített ilyen közönségbarát filmet. Visszament Olaszországba, hogy tovább építse művészfilmes imázsát. Szerintem jól tette, bár az utána következő filmjei már erős nézői tűrőképességet követelnek. Mindenesetre egyik 80-as évekbeli Fellini-film sem középszerű, vagy érdektelen.
Néha már számomra is zavaró volt tizenévesen, hogy Fellini alpári poénok mentén próbál valami hatást kicsikarni belőlem az Amarcordban.
Viszont bárhogy is próbálom ekézni, még mindig hat. Még mindig benne van az a törekvés, hogy egyszerre adjon elvont művészi- és profán vígjátéki élményt.
Ezt az örökséget vitték tovább tisztelői, bár többre vitték és tökéletesítették a „műfajt”. Szerintem nem születhetett volna meg az Amarcord nélkül sem a Nagy hal Tim Burtontől, sem az Amelie csodálatos élete Jean-Pierre Jeunet-től, sem Jodorowsky, sem Kusturica munkái.
Ez egy tipikus Magyar művészfilmhez hasonlít. Jellemzően a film egy esemény közepén kezdődik. Olyan se füle se farka film azzal a különbséggel, hogy itt sok kiss se füle se farka jelenet van egymás után fűzve amik művészi jelenetekkel vannak megfűszerezve.
Igazából egy olasz falucska mindennapjainak az érdekesebb pillanatait próbálja bemutatni a film egy év leforgása alatt.
Az a meg lehet nézni típusú film amin könnyű elaludni. A szerző az egyszerű emberi természetböl fakadó vicces jeleneteket igyekezet bemutatni egy év leforgása alatt. Inkább az idősebbek tudják értékelni szerintem. Őket valószínüleg mulattatni fogják ezek a jelenetek.
Szerintem elég sok jó film van itt. Csak keresni kell..
na, azért látom normális filmek is akadnak itt köszönet a feltöltőnek