Az ember egyetlen lehetősége a mai világban, az elvesztett hit újrafelfedezése. Meg lehet, vissza lehet szerezni valamit, ami már alig van jelen a mindennapjainkban, ami nélkül kiszolgáltatottak és védtelenek vagyunk, ami talán megmenthet bennünket a végső pusztulástól. Ez pedig a hit. Tarkovszkij tézise világunk felborult rendjéről pontos: elfelejtkeztünk a szeretetről, egymásba marva kapdosunk valami megfogható, megehető, magunkévá tehető, birtokolható dolog után. Pedig „a legfőbb a világban az, ami nem látható, nem hallható, nem érezhető” /Lao-ce/. Az Apokalipszis már rég kezdetét vette, az a kérdés, mikor ér véget. Hogyan tudunk szembe nézni vele, milyen áldozatra vagyunk képesek mások és magunk megmentéséért. Elhisszük-e, hogy csak önzésünkről megfeledkezve maradhatunk meg mi is. János Evangélium első soraival végződik, s ugyanakkor kezdődik a film: „Kezdetben vala az Ige, De miért, papa?” Andrej Tarkovszkij élete utolsó filmjét kisfiának, Andrjusának ajánlotta „reménnyel és bizakodással”.