A ’60-as évek Amerikájában járunk, amikor aláírták a polgárjogi nyilatkozatot a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen, amikor fellőtték az első rakétát a holdra és persze amikor a csúcspontján burjánzott a rasszizmus. A 14 éves Lily Owens félárva. Legalábbis hivatalosan, de gyakorlatilag csak magára és a házvezetőnőre számíthat. Édesapja, T. Ray nem sokat törődik egy szem gyermekével, kivéve akkor ha büntetni lehet őt valamiért. Lily édesanyja, Deborah egy szörnyű balesetben halt meg amikor a kislány még csak 3 éves volt. Elsült otthon egy fegyver és az asszonyt találta el a golyó. Lily mindennek szemtanúja volt és sosem tudta ezt feldolgozni, az édesapja sem volt nagy segítségére, sőt. Mindennapi lelki szegénység elől a kislány álomvilágba menekül. Egyik nap, amikor Rosaleen a fekete házvezetőnőjük elindul hogy a szavazójegyzékbe vetesse magát, Lily elkíséri. Útjuk során beléjük kötnek helyi rasszisták, és az összetűzésből bebörtönzés és kegyetlenkedés kerekedik. Lilyt apja kihozza ugyan, de Rosaleenért nem hajlandó semmit sem tenni, sőt még egy kiadós verést is látásba helyez a lánynak az elkövetett „bűnért”, hogy őt ilyen helyzetbe hozta. Lily megszökik, és sikeresen kimenti Rosaleent is. Egy fekete madonna kép, hátulján egy városka nevével: ennyi maradt rá édesanyja után, valamint egy fénykép és egy pár kesztyű. Elindulnak kettesben, hogy Deborah nyomába eredjenek több mint 10 év távlatából. És amit három méhészkedéssel foglalkozó fekete nővér személyében találnak az áldás és öröm mindkettejük életében. Lily sokat megtanul az élet és a méhek dolgairól, és talán édesanyjáról is sikerül többet kiderítenie.