Egy árva kisfiú titokban egy párizsi vasútállomás falában lakik. Egy nem mindennapi kislány lesz segítségére, hogy megoldják a rejtélyt, mi az összefüggés nemrég elhunyt édesapja, az alatta lakó játékbolt-tulajdonos és egy szív alakú lakat között, aminek kulcsát egyelőre sehol nem találni.
Már régen láttam, de nekem tetszett. Most megnézem újra.
Azt vettem észre, sokan azért szidják, mert azt várják, hogy ez egy családi film lesz, és csalódnak benne, hogy nem az.
Most komolyan, ez miféle kritika?
„Szerintem ez szar film, mert nem olyan műfajú amilyennek hittem, nyenyenye…” Ettől falra tudok mászni.
Ez egy felnőtteknek szánt, nehezen emészthető film. Ráadásul eléggé sznob, szóval nem a nagy tömegeknek készült, ezért tartják sokan unalmasnak, ami jogos. De akinek van türelme hozzá, az tudja élvezni.
Végezetül pedig: egy filmnek nem kötelező családi filmnek lennie, csak mert gyerekek a főszereplői.
fejlövés ez a film
Jó a film, köszi!
Kategóriájában tényleg gyenge film lett, de ettől függetlenül mégis szerethető, gyerekeket meg tuti le tudja kötni.
Viszont a te véleményed engem érdekel mert már máshol is olvastam és nem bántam meg, hogy leszedtem! Úgyhogy köszi!!! Köszönöm szépen a feltöltőnek is de mondjuk ez természetes is számomra!!!
Nagy szerencsére az ilyen emberek véleménye érdekel a legkevésbé, így megnézhettem egy jó filmet.
Szörnyen gyenge, senki ne nézze meg, értelmetlen, nem is aranyos, nem is érdekes, elpocsékolt idő az egész.
Nagyon szerethető, nagyon aranyos és a képi világa is rendbe van.
Igazi délutáni családi csemege!
Scorsese szerelmes vallomása a mozihoz, a filmhez, a csodaváráshoz és a csoda elkészítéséhez, a bennünk rejlő gyermekhez. Kötelező minden mozirajongónak, mindenkinek. Ahogy Woody Allen a Purple Rose of Cairo-ban írt szerelmes levelet a mozihoz, vagy éppen Michael Gondry a letűnő VHS korszaknak és az együtt mozizásnak, a ködőtésnek, a változó világ feleslegességének és rombolásának, a filmkészítés felhőtlen örömének állít mementót a Be Kind Rewind-ban, úgy Scorsese is a filmkészítés, a varázslat előtt tiszteleg a Hugo-val. Szívmelengetően, szentimentálisan, szerelmesen. Nem olyan drámaian, a rideg valóságot szarkasztikusan bemutatva, mint Robert Altman a remekében a filmkészítésről (The Player). (mely film első snittje vágás nélküli, 8 perc hosszú és nem volt hozzá script!!!), hanem a valós érzelmeken túl, a képzelet, a gyermeki én korlátlan hite és a felnőttként bennünk rejlő gyermek felszabadítása a célja.