A magányosan élő Lolotta néni egy nap síró kisfiút talál a káposzta levelei között. Szeretettel nevelgeti, de sajnos ő maga hamar meghal. A kis Totó az árvaházban cseperedik fel, és amikor onnan kikerül, útja egyenesen vezet a Milánó környékén tanyázó nincstelenek közé. Totó azonban nem adja fel. Jó kedvével és optimizmusával hamarosan ráveszi a kunyhók lakóit, hogy építsenek takaros kis épületeket a kunyhók helyébe. Minden a legjobban menne, de egyszer csak olaj tör fel a földből!
Azért az mennyire rossz lehet már, ha valaki ennyire okos? Figyu te láttad? Milyen? Ez a filmművészeti mérföldkő az itáliai neo-realizmus egyik legragyogóbb gyöngyszeme, amit egy lélegzetvétellel búvárkodott a fényes nap szentséges színe elé De Sica a huszadik századnak a közepén, vagyis attól némileg egy évvel később. Én igazából azért nézem a kommenteket, mert kíváncsi vagyok, hogy kinek, mennyire tetszett. Ehelyett egy kretén olvasónapló bevezetését kapom. Filmajánlónak is ilyen dukál? Ez a modoros ripacsság? Amikor olvasom, szinte hallok egy kis betépett Rátonyi Róbertet, amint szavalja. Hol lehet ilyen filmajánlókat olvasni még? Többet, sokat…. Mert azt kihagynám, köszi. De az igyekezetet értékelem. Komolyan, mert ezt a nyelvezetet utoljára Gróf Nagybányai komornyikja ápolta. A következő szövegkörnyezetben: „Milyenre fontad a fehér lovam sörényét, Öcsém? ” Egyértelműen csak ajánlani tudom a megtekintését.””
Éreztem én Kedves retromester,hogy jó választás lesz. Ezért is kértem a filmet. Kedvelem a hozzászólásaidat, szinte kivétel nélkül megegyezik az én izlésemmel.
Az olasz neo-realizmus, vagyis az attól némileg elszakadés egyik legjobb filmje, De Sica-tól az egyik kedvencem. A világra eszmélés, a világgal szembesülés filmje, mely bemutatja, néha humorosan, néha drámaian, hogy a pénz, a hatalom milyen módon bánik, bánt az egyszerű emberekkel. Az optimizmus, a nyíltszívűség találkozása a nyomorral, a számítással, a pénz, a hatalomvágy megkeseredettségével. Kiváló film, azért is, mert De Sica mer kockáztatni, mert elszakadni a neo-realizmustól, mer hinni a csodában. Sokkal „lágyabban” meséli el történeteit, mint kortársai, egyfajta modern tündérmesét látunk, a realizmus ruhájába öltöztetve (Maga a film is úgy kezdődik, hogy Egyszer volt… – tehát a mesék klasszikus kezdetével) így belefér egy kis szürrealizmus és a Deus Ex Machina megjelenítése is. Egyértelműen csak ajánlani tudom a megtekintését.