Életképek egy 60-as évekbeli, Tokió melletti nyomornegyedből – KUROSZAWA szemével. Vannak alkotások, melyek elemi szinten épülnek be az ember személyiségébe, formálják és gazdagítják. Kitörölhetetlen nyomot hagynak. Ez a film is ilyen.

A mester ezen kortárs alkotása a szeméttelepen élők nyomorúságán keresztül világít meg mély ontológiai kérdéseket. A picit elnyújtott játékidő, s a talán túl sok sors, tönkrement élet prezentálása, egy történetbe sűrítése apróbb negatívum. A kevesebb talán több lett volna, de a reményvesztettséget, a kilátástalanságot, a holnapok abszurditásának érzését páratlanul hitelesen ragadja meg. Kemény kritikája, karikatúrája a japán életvitelnek. Szuggesztív szívszorító szimbolikája, többek között a címszereplő „villamos” pedig, mint a mély szegénységben is jelen lévő gyermeki ártatlan képzelőerő, a sanyarú egzisztenciától független érték, az életszeretet ironikus jelképe. A legzordabb környezetben sarjad a legmakulátlanabb szépségű virág.