A kikötői pályaudvar váltóőrtornyában minden éjszaka ül egy ember, és figyeli az utasokat, akik leszállnak az Anglia felől érkező hajókról, vonatra szállnak, és elindulnak a kontinens belsejébe. Ez minden nap így történik.

„A londoni férfival kicsit hasonló eredmény született, mint Antonioni pályáján a Vörös sivataggal: azzal, hogy a történet motivációi el vannak rejtve, a film maga elmozdul a fokozottan vizuális, sőt a díszletszerű, képzőművészeti kifinomultság irányába. Ahogy Antonioni pályájának legszebb filmje a Vörös sivatag, Tarr eddigi pályájának akusztikusan-vizuálisan talán legérettebb, legkifinomultabb, klasszikus alkotása A londoni férfi.