Az emblematikusan vállalt előzmények: Anthony Burgess – Gépnarancs (1962) és Bred Easton Ellis – Amerikai psycho (1991) című regényei. Valamint jobbára az ezekből készült filmek is: a pesszimista Stanley Kubrick fantasztikus látomása (1971) és a feminista Mary Harron társadalomkritikába oltott médiaszatírája (1999).
A következetés, mindent mérlegre tevő és csalhatatlanul értékelő esztétika, amely Tasnádi István író, Schilling Árpád rendező és Nagy András operatőr közös érdeme ebben az abszurd iróniát és horrorisztikus borzalmakat vegyítő groteszk komédiában. (Egyébként leginkább talán mégis az utóbbié, akinek a történetet lehetőleg mindvégig kiszolgáló képei nagyrészt önmagukban is lenyűgözően izgalmasak.) És Ágh Márton díszlettervezőé, aki teljesen egyéni világot teremt (mostanában állítólag Peter Greenaway mellett dolgozik), no meg a színészeké: figyelemre méltó Bodó Viktor arcjátéka, Mucsi Zoltán pedig utánozhatatlanul örök emberi és Udvaros Dorottya mindig érdemes az újrafelfedezésre.