A „prágai tavasz”, az „emberarcú szocializmus” megtestesítőjének, Alexander Dubčeknek az utolsó útja keretezi azt a történetet, amely az 1968 januárjában megválasztott, karizmatikus vezetőnek a Szovjetunió képviselőivel folytatott – eleve reménytelen – küzdelmét idézi föl. A történet életének három sorsdöntő mozzanatát mutatja be: az 1968-as tavasz és a nyár reményteljes napjait, valamint az augusztusi megszállás pillanatait, az elhurcolt csehszlovák vezetők moszkvai tárgyalásait, végül pedig a számkivetettség, a közéletből való teljes kirekesztés éveit 1969-et követően. A film egy olyan, széles körben elfogadott, népszerű és egyben meggyőződéséhez hű kommunista vezető portréját, kiállását és megingását tárja elénk, aki hitte, hogy a „múlt hibáinak” kijavítása és reformok által megteremthető Csehszlovákiában a demokratikus szocializmus. Dubček és a demokratikus kísérlet bukásának története egyben bemutatja és leleplezi a despotikus moszkvai hatalom módszereit, annak igazi arcát. Ez az első film a csehszlovák és a szlovák történelem jól ismert emberéről _ Alexander Dubcek _ sok fontos társadalmi változás vezetője a hatvanas években. Hirtelen, 1968. augusztus 21-én a varsói paktum öt országának hadseregei megszállták Csehszlovákiát és eltemették a demokratizálódási folyamatot.
Egész jól megcsinált film. Nyilván másfél órába nem lehet mindent belesűríteni. Magyarországot is megemlítik, az ’56-os véres megszállást intő példaként. Igazából azoknak lehet érdekesebb, akik éltek a brezsnyevi időkben, de talán a fiatalabbaknak is ad egy képet. Ugyanakkor politikailag itt is csak a baloldali eszméken belül mozognak, az akkori vezetők szemén át, ahogy az ’56-os témát feldolgozókban is, pedig maga a nép a baloldali elnyomás ellen kelt fel, s az elvtársaktól akart megszabadulni, nem pedig őket reformálgatni …
Megsem merem nezni, az utobbi idoben az osszes europai film kuka
Alaposan meghamisították a történteket a szlovák „alkotók”. Engem azon a napon hívtak be katonának, mikor a varsói paktum bevonult az akkori Csehszlovákiába. Előtte azonban nem egészen így történtek dolgok, mint azt a filmben előadják. Hiányoznak azok a tárgyalások, magánbeszélgetések, ahol például a magyar párt vezetői kiálltak a prágai tavasz mellett, figyelmeztették Dubceket, hogy Brezsnyevvel vigyázzon, politikusan viselkedjen, ne vadszamár módjára. A figyelmeztetések süket fülekre találtak, „Sanyi” ment a maga útján az általa elképzelt szabadság felé. Nem volt képes megérteni, hogy az akkori hatalmi konstrukcióban ez lehetetlen. Elvtársai jó része azonnal elárulta, cserbenhagyta, ahogy illik, mikor megjelentek az oroszok. Többen is dolgoztak az ő megbuktatásán. Én kedveltem, örültem az ottani változásoknak, szerencsére nem kellett részt vennem a szégyenletes bevonulásban. A történelmi helyzet akkor még nem volt alkalmas a változásra. A fimet történelemhamisításnak tartom, még ha jó szándék vezette is az alkotókat.
Bambara miért tán Mo nem volt megszálva?
Nem ismeri fel a tv, így nem tudom megnézni. 🙁
Visszaolvasva a történelemben, az a „baráti” megszállás a mi szégyenünk is volt. De ha már, akkor legalább visszavettük volna a Felvidéket…! 😉