1900-as évek, Bécs: a filozófia, a tudomány és a művészet melegágya, ahol kultúrák és ötletek találkoznak, vagy éppen ütköznek a város legnagyobb kávézóiban. Max Liebermann híres pszichoanalitikus, nem mellesleg a közismert osztrák pszichiáter, Sigmund Freud lelkes fiatal hallgatója. Amikor véletlenül összetalálkozik Oskar Reinhardttal, a furcsa esetekkel küzdő nyomozóval, vállalja, hogy segít neki a szokatlan gyilkossági sorozatok felgöngyölítésében. Max rendkívüli észleléssel és kriminalisztikai készséggel van megáldva: mélyen megért különleges emberi viselkedéseket. Ezen képességeivel áll szolgálatba, hogy Reinhardttal együtt megoldják Bécs titokzatos haláleseteit.
(Sorozat) (3×3 részes)
A sorozatbéli nyomozópáros kapcsán az embernek Sherlock és doktor társa jut eszébe. Minőségben azonban ez a páros és ez a film nem hozza a híres angol detektív és barátja kalandjainak filmes megközelítéseit.
Ebben a sorozatban vannak egészen háziállat módjára viselkedő patkányok, elfogadható kornak megfelelő kulisszák és kosztümök. Aki nem szakmabeli, ezt bizonyára nem fogja kritizálni. Én sem teszem.
Azonban ennél sokkal több a negatívum, a kifogásolni való. Max Liebermann okoskodásai sokszor megmosolyogtatóak. A fiatal doktor pszichológus úgy viselkedik, mintha már legalább 20 évet letudott volna a kriminalisztikában. Az 5. epizódban a főnyomozó meglepődik, hogy a merénylő bombát rejtett a tárgyalóterembe. Sem neki, sem a többi rendőr-kapacitásnak nem jutott eszébe, hogy ilyesmi szóba jöhet. Amelia Lydgate módszerei a korhoz képest igencsak progresszivnek tűnnek.
Igen gyenge a brit és osztrák filmkészítők történelemismerete. Bár a filmben hallhatunk szlovákokról, csehekről, magyarokról, szerbekről – ami rendben lévő dolog –, de a „magyar“ színésznő neve Ida Rego, ami csöppet sem magyar vezetéknév, az egyértelműen német nevű Rheinhardt felügyelő kijelenti magáról, hogy szlovák származású, Paul Adler osztrák gyökerű amerikai szenátor Transylvániát úgy emlegeti, mint egykori hazáját.
Aztán több színesbőrűt is láthatunk a filmben. Igaz lehet ez az 1904-1907-es évek Bécsére? Másfelől viszont sehol egy cigány. Még utcai zenészként sem látunk egyet sem. Pedig ők biztosan ott voltak.
Aztán a szinkron. A magyar szinkronosoknak eszébe sem jutott visszahozni, vagy csak megpróbálni utánozni a múlt század eleji magyar beszédet. A mai magyart használják, ami sok helyen szinte árt a fülnek és csak felbosszantja a nézőt. Én azt mondom: „szia“ 1904-ben még nem létezett. Nem léteztek a különféle igék olyan igekötős alakjai, amelyekkel csak ca. 100 évvel később rondítottak bele a magyar nyelvbe.
És még ilyeneket mond valamelyik szinkronszínész: „Lakszemburg“. Hű, de nagyon művelt valaki! Még jó, hogy nem „lakszembörg.“
Amúgy a 9 epizód egészen szórakoztató.
Megnéztem az első részt, jó film, nagyon igényes kivitelezés. Kosztümös, minden részletre figyeltek, számítógépes grafikát csak egyszer láttam, ott elkerülhetetlen volt -egy nő víziói egy Klimt festményt látva-. Kitettek magukért az alkotók. – Talán még valami, ha talán nem lenne elég ismert dolog ; a daktiloszkópiát 1920-ban fedezték fel Angliában és rögtön alkalmazták is, a film 1906-ban játszódik. ( Nem mellesleg Magyarország volt az első aki átvette és alkalmazta.)
„1896-ban Argentínában a világon elsőként létrehozták az ujjnyomatokra épülő bűnügyi nyilvántartást, 1901-ben Angliában és Walesben, 1904-ben többek között az USA-ban és Magyarországon is, Pekáry Ferenc budapesti főkapitány által.”
Nem tudtam ezekről. Köszönöm ! Én még régen egy háború előtti rendőrségi könyvben olvastam. Akkor 1904-ben már volt az USA-ban és többek között Magyarországon, Bécsben még nem. Legalábbis a filmben nem szerepel az ujjlenyomat rögzítés.